Melyik az a Nobel-díjas algoritmus, amit egy kormány által működtetett társkereső használ?

Ugyanez a matematikai módszer dönti el Amerikában, melyik kórházba kerülnek a frissen végzett orvosok, és melyik beteg kapja meg a donorszervet. Most egy kormány arra fogta be, hogy állami társkeresőként randevút szervezzen a köztisztviselőinek. Mi vesz rá egy államot arra, hogy házasságközvetítőnek álljon?

Szingapúrban szeptember végén szokatlan ajánlatot kaptak a fiatal köztisztviselők: az állam randit kínál nekik. A FirstDate nevű társkereső szolgáltatást a kormány technológiai ügynöksége, a GovTech fejlesztette. Egyelőre kísérleti jelleggel működik, és csak a 21 és 35 év közötti közszolgák jelentkezhetnek rá, október 5-én éjfélig.

A belépéshez a nemzeti digitális azonosító, a Singpass kell, így a kamuprofilok eleve kiesnek. Míg a kereskedelmi társkereső alkalmazásokban a felhasználók fotók százait huzigálják jobbra-balra:

a FirstDate ezzel szemben azt ígéri, hogy itt mindenki egyszerre csak egy ajánlatot kap.

A jelentkezők először kérdőívet töltenek ki az érdeklődési körükről, a szokásaikról, az értékrendjükről és arról, mit várnak a leendő partnertől. A rendszer ezután párosítási körökben dolgozik, és minden körben egy ajánlott partnert küld.

Az ajánlás mellé kompatibilitási pontszám, rövid jellemzés és a másik fél személyes üzenete tartozik: a profilt kizárólag a kiválasztott partner látja. A döntésre három nap jut, és az elérhetőségek csak akkor cserélnek gazdát, ha mindketten igent mondanak. Ha nem pattan ki a szikra, a következő körben új ajánlat érkezik.

Az első randit mi álljuk

A tavaszi tervekben még az volt a fő vonzerő, hogy az állam fizeti az első vacsorát. Áprilisban a GovTech egy kormányzati közvélemény-kutató felületen mérte fel az érdeklődést. A tervezett honlap szlogenje így szólt: „Az első randit mi álljuk.” A párok egy válogatott étteremlistáról választhattak volna ingyenes vacsorát.

Az élesben elindult változat ennél szerényebb. Aki elmegy a randira, közös feladatot kaphat, például olyan étel megkóstolását, amelyet egyikük sem evett még. A teljesítést fotóval kell igazolni, cserébe utalvány jár, de csak az elsőként jelentkezőknek.

Így dől el, ki kivel

A párosítást a Gale–Shapley-algoritmus végzi. A módszer klasszikus változatában két csoport áll egymással szemben, például férfiak és nők, és mindenki rangsorolja a másik csoport tagjait aszerint, kit választana legszívesebben. Az egyik csoport tagjai sorban „megkérik” a listájuk élén állót, a megkért fél pedig ideiglenesen megtartja a számára legjobb ajánlatot, a többit elutasítja. Akit kikosaraztak, a listáján következőnél próbálkozik, és ez addig ismétlődik, amíg mindenki párt nem talál.

Végeredményben nem maradhat elszalasztott lehetőség. Tegyük fel, hogy Anna Bencét kapta, Kati pedig Dánielt. Ha Anna jobban szeretné Dánielt, mint Bencét, és Dániel is szívesebben lenne Annával, mint Katival, akkor ők ketten otthagynák a kiosztott partnerüket. Az algoritmus garantálja, hogy a végén nincs két olyan ember, aki mással szívesebben lenne, mint a kiosztott partnerével:

a matematikusok ezt nevezik stabil párosításnak.

A FirstDate körüli internetes figyelmet Marianne, a Solana blokklánc malajziai közösségének, a Superteam Malaysiának egyik vezetője keltette, aki az X-en magyarázta el a módszert.

Szerinte a kereskedelmi társkeresők arra épülnek, hogy minél tovább görgessünk bennük, Szingapúr viszont olyan szolgáltatást épített, amelynél a felhasználó eltűnése jelenti a sikert. Azt is megosztotta, hogy amikor a férjének sajnálkozott, amiért ő nem próbálhatja ki, a férje csak annyit felelt: a legtöbben titokban használnak társkeresőt, te meg nyilvánosan bejelented.

Nobel-díj, lábjegyzettel

Szigorúan véve maga a módszer nem kapott díjat, és a Svéd Királyi Tudományos Akadémia házasságközvetítést sem jutalmazott. David Gale és Lloyd Shapley 1962-ben közölte a tanulmányát. A címe már akkor a bürokrácia és a szerelem furcsa párosát ígérte: Főiskolai felvételi és a házasság stabilitása.

Gale 2008 márciusában meghalt, így a 2012-es közgazdasági Nobel-emlékdíjat Shapley és Alvin Roth vehette át, a stabil elosztások elméletéért és a piactervezés gyakorlatáért. A díjbizottság indoklása szerint Roth a Gale–Shapley-algoritmusra építve tervezte újra azokat a rendszereket, amelyek a pályakezdő orvosokat a kórházakhoz, a diákokat az iskolákhoz, a szervdonorokat pedig a betegekhez rendelik.

Amúgy a gyakorlat megelőzte az elméletet. Gale egyik 1975-ös előadása után odalépett hozzá egy orvos, és jelezte, hogy az amerikai rezidensprogram már régóta nagyon hasonló eljárást használ. Kiderült, hogy a két módszer matematikailag egyenértékű, csak fordított szereposztással. A rezidensprogramban a kórházak tettek ajánlatot a pályakezdőknek, ezért az eredmény a kórházaknak kedvezett.

44 gyerek és 19 unoka

A szingapúri kormány nem unalmában lett házasságközvetítő.

A városállamban 2025-ben 11,4 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, és a teljes termékenységi arányszám 0,87-re esett. A házasságkötések száma 6,2 százalékkal csökkent.

Tíz éve a termékenységi arányszám még 1,24 volt. Az ország miniszterelnök-helyettese februárban a parlamentben kiszámolta, hogy ha a ráta 0,87-en marad, minden mai száz lakosra 44 gyerek és 19 unoka jut. Beavatkozás nélkül az állampolgári népesség a 2040-es évek elején fogyni kezd. A politikus azt is felvetette, mi lesz Szingapúrból ötven vagy száz év múlva: „Létezni fogunk egyáltalán?”

Közben egyre több a szingli. A 30–34 éves férfiaknak már majdnem a fele egyedülálló, öt évvel korábban ez az arány még 41,9 százalék volt.

Miért maradnak egyedül?

A fiatalok többsége továbbra is tartós kapcsolatra vágyik, de előbb a tanulmányait, a karrierjét és a saját fejlődését rendezi el. A partnertől ma érzelmi összhangot és közös értékeket várnak, ezért a keresés tovább tart. Ugyan az állam sokat enyhített a lakhatás és a gyerekfelügyelet gyakorlati akadályain, a párkapcsolatról és a házasságról alkotott felfogás közben megváltozott.

Egy 2024-es felmérésben a válaszadók 39 százaléka még sosem volt párkapcsolatban, és többen a randevúzással járó kiadásokat és elvárásokat nevezték megterhelőnek.

A Nagy Házassági Vita

A FirstDate előzményei 1983-ig nyúlnak vissza. Li Kuang-jao akkori miniszterelnök abban az évben az augusztusi nemzeti ünnepi beszédében az 1980-as népszámlálásra hivatkozott. Eszerint a kevésbé iskolázott nők átlagosan három gyereket szülnek, a közép- vagy felsőfokú végzettségűek csak 1,65-öt. A jelenséget féloldalas szaporodási mintának nevezte, és attól tartott, hogy

elvékonyodik az ország génállománya.

Akkori mondatai sokat elárulnak a korszellemről:

Egyenlő esélyek a munkában, igen, de nem kellene olyan munkakörökbe engednünk a nőinket, ahol nem lehetnek egyúttal anyák is. Nem lehet egyszerre olyan nehéz, teljes munkaidős munkát végezni, mint az orvosé vagy a mérnöké, és közben háztartást vezetni és gyereket nevelni.

Ehhez képest ugyanez a kormány előtte évekig az „Állj meg kettőnél!” kampánnyal fékezte a születéseket, és a második gyerek után sterilizációra biztatta a nőket. Az általános iskolai felvételin addig azok gyerekei kaptak elsőbbséget, akiknek a szülei az első vagy második gyerek után sterilizáltatták magukat.

1984-től különösre fordult a kormányzati álláspont: elsőbbség a legalább háromgyerekes diplomás anyák gyerekeinek járt. Magyarul: a diplomások gyarapodását támogatták, az alacsony végzettségűeket viszont sterilizálásra biztatták. S bár a sterilizáció önkéntes volt, sokan mégis nyíltan eugenikának nevezték a programot. A társadalmi vita hatására 1985-ben megalakult az AWARE, amely ma Szingapúr egyik legismertebb nőjogi szervezete.

Szingli, kétségbeesett és csúnya

1984 január, a kezdet. A pénzügyminisztérium alatt létrejött a Social Development Unit (SDU), amelynek a diplomás köztisztviselők összeboronálása volt a feladata. A közvélemény hamar saját jelentést adott a rövidítésnek: Single, Desperate and Ugly, vagyis szingli, kétségbeesett és csúnya.

Az indulás nem volt fényes. Az első tizennégy hónapban mindössze két házasság született az SDU közreműködésével, miközben a tevékenységére közel 300 ezer szingapúri dollárt költöttek. Felháborodást keltett az is, hogy az egyedülálló köztisztviselők három nap extra szabadságot kaptak az SDU jóval a piaci ár alatt árult hajóútjaira.

Később azért beindult a gépezet. Az első évtized végére évente átlagosan ezer házasság volt köszönhető az SDU-nak, az első két évtizedben pedig több mint 33 ezer tagja kötött házasságot. Ebbe persze azok is beleszámítanak, akik állami segítség nélkül is megházasodtak volna.

A negyven évvel ezelőtti probléma viszont fennmaradt: a 2025-ös háztartásfelmérés szerint a 30–39 éves diplomás nők 30 százaléka egyedülálló, a legfeljebb középfokú végzettségűeknél ez az arány 15,5 százalék.

Disztópia vagy esély

Vegyes a FirstDate fogadtatása. A BBC beszámolója szerint egyesek disztópikusnak nevezték, mások szívesen kipróbálnák. Elizabeth, a védelmi minisztérium 29 éves munkatársa szerint az ismerkedés élménye nem sokat változik attól, melyik alkalmazáson keresztül történik,

de jó tudni, hogy itt sokkal kisebb az esélye, hogy átvernek. Mindannyian közszolgák vagyunk, akik társat keresnek, nem?

A korhatárt viszont sokan kifogásolják. Egy Reddit-felhasználó szerint a kormány csak a termékenységi rátát akarja feljebb tornászni, és valójában nem érdekli, hogy az emberek találnak-e párt: „Mivel 35 év felett kockázatosabb gyereket vállalni, a kormány egyszerűen leírja az idősebb szinglieket.” Mások azt sérelmezik, hogy a szolgáltatás csak az állami alkalmazottaknak érhető el.

Az állam közben a pénztárcáját is kinyitotta. Lawrence Wong miniszterelnök augusztusban bejelentette, hogy minden gyerek után annak 17 éves koráig közel 70 ezer szingapúri dollár, mai árfolyamon nagyjából 18 millió forint támogatás jár.

Szabad egy táncra?

A magyar és a szingapúri társadalom sok mindenben különbözik, a fogyó gyerekszám azonban közös pont. A KSH szerint 2025-ben 72 017 gyerek született Magyarországon, kevesebb, mint 1949 óta bármikor. Az idei adatok még rosszabbak: január és augusztus között 3,5 százalékkal kevesebb gyerek jött világra, mint egy évvel korábban.

Államilag támogatott párkeresésre itthon is volt már példa. 2013 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Szabad egy táncra?” címmel táncos ismerkedési programot támogatott Budapesten és több vidéki nagyvárosban. A minisztérium közleménye szerint a sorozat tízmillió forintból valósult meg, és azoknak a fiataloknak akart lehetőséget adni az ismerkedésre, akiknek erre nincs terük.

A rendezvényt sokan „állami csajozós buliként” emlegették. A szegedi helyszínről szóló beszámoló szerint a nézők között párok, házaspárok és sok kisgyerekes család ült, párjukat kereső huszonévesekkel viszont nem találkoztak. A rendezvény Facebook-oldala napokkal korábban elérhetetlenné vált.

Dull Szabolcs, az akkori Origo munkatársa, dokumentumértékű riportban számolt be a kísérletről.

A budapesti eseményen rendzavarásként könyvelték el, hogy meleg fiatalok is beálltak táncolni. Az Origo riportjában az egyik résztvevő lány fontosnak nevezte, hogy melegek és heterók együtt táncoltak, egy fiú pedig csak azt sajnálta, hogy nem talált magának székely legényt.

Soltész Miklós, a szociális és családügyért felelős akkori államtitkár másnap sikerről beszélt, a zavart pedig Bajnai Gordon embereinek tulajdonította.

Szerinte több mint tíz helyszínen, az eső ellenére több mint száz táncegyüttes és több mint kétezer táncos lépett fel több mint ötezer fiatalnak, ezért a sorozat ősszel folytatódik.