
A Google megette a webet és most a saját farkába harap
Megszoktuk, hogy a Google kereső a találati lista tetején megjelenő AI-összefoglalóval maga válaszol a kérdéseinkre, nekünk már nem is kell továbbkattintanunk. Kiderült, hogy ennek az árát túl sokan fizetik meg, köztük maga a Google is.
Egy friss példa. Sokan rájöttek az elmúlt években egy egyszerű trükkre. Ha a Google-ben valódi emberek tapasztalatára vagyunk kíváncsiak, nem pedig reklámszövegekre, a keresőkérdés végére odaírjuk, hogy „reddit”. Így vált a Google egyik legfontosabb forrásává a Reddit is, ez a hatalmas amerikai (de világszerte, így Magyarországon is kedvelt) fórumoldal, ahol milliók kérdeznek és válaszolnak a legkülönfélébb ügyekben. Ennek a korszaknak akár vége lehet.
A Reddit tegnap, csütörtökön, a harmadik negyedéves gyorsjelentésével együtt bejelentette, hogy az oldal elérését mostantól nagyrészt bejelentkezéshez köti. Aki eddig fiók nélkül, a Google-ből érkezve olvasta a beszélgetéseket, annak a jövőben jó eséllyel regisztrálnia kell.
A váltást a negyedik negyedévben először néhány, az Egyesült Államokon kívüli piacon próbálják ki, a világszintű bevezetésnek még nincs időpontja. Az egyik ok: a keresőből érkező forgalom apad. A cég szerint
a keresésből érkező látogatások száma októberben hetente átlagosan több mint egymillióval esett vissza,
és ha ez így folytatódik, a napi aktív felhasználók száma a következő negyedévben akár kétszámjegyű százalékkal is csökkenhet. Az Egyesült Államokban már fogynak: a napi felhasználók száma a második negyedéves 53,2 millióról 50,7 millióra esett, világszinten pedig 130,3 millión stagnált.

„Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem, akinek az életét a nyílt internet határozta meg, ez nagy változás” – írta Steve Huffman, a Reddit társalapító vezérigazgatója. Hozzátette: arra jutott, hogy a döntés jót tesz a platformnak és az üzletnek is.
Az összefoglaló, amely után már nem kattintunk
Huffman már júliusban sem fogalmazott túl diplomatikusan.
A részvényeseknek írt levelében így foglalta össze a gondot: „Az emberek nem a Reddit összefoglalóját akarják, hanem a Redditet.” A célpont a Google AI-összefoglalója volt, és a vezérigazgató hozzátette, hogy a régi tíz kék link óriási értéket teremtett a weboldalak számára, az AI-összefoglalók viszont eddig közel sem hoztak hasonló hasznot.
A Google ugyanakkor rendületlenül azt állította, hogy az AI-alapú keresési funkciók összességében jót tesznek az iparágnak.

Az AI-összefoglaló 2024 óta jelenik meg a találatok tetején: a Google mesterséges intelligenciája néhány bekezdésben maga válaszol a feltett kérdéseinkre, és a forrásként használt oldalak linkjei lejjebb csúsznak.
Az AI-mód pedig még ennél is tovább megy, és az eredeti tartalmak előállítóit szinte teljesen háttérbe szorítja. Inkább csevegőrobotként működik, a megszokott linklista helyett hosszabb, beszélgetésszerű választ ad, amelyre további kérdéseket is feltehetünk.
Hogy ez mit jelent a kattintásokban, arra a Pew Research Center 2025 júliusi vizsgálata adott számot. Azok a felhasználók, akik AI-összefoglalót láttak, a látogatások mintegy 8 százalékában kattintottak hagyományos találatra, összefoglaló nélkül viszont 15 százalékban.
A kiadók ezt a saját látogatottsági adataikban látják: a Futurism által idézett Axios-adatok szerint
a vezető hírportálok havi látogatottsága a 2024. júliusi több mint 70 millióról 2026 júliusára alig több mint 47 millióra esett.
A Reuters Institute felmérésében pedig a médiavezetők arra számítanak, hogy weboldalaik forgalma a következő három évben közel a felére esik vissza.
A Google pénztárcája is vékonyabb lett
A Google anyavállalata, az Alphabet szerdán, október 28-án hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményeit. Első ránézésre nincs ok aggodalomra: a teljes bevétel 25 százalékkal, 127,6 milliárd dollárra nőtt, a felhőszolgáltatás bevétele pedig több mint megduplázódott. A keresési üzletág, vagyis a Google kereső hirdetési bevétele, amely két évtizede a cég fő pénzforrása, 12 százalékkal, 63,35 milliárd dollárra nőtt.
Az elemzők azonban 15 százalékos növekedést vártak, és a lassulás nem előzmény nélküli: az év első negyedévében még 19, a másodikban 17 százalékkal nőtt a keresési bevétel. A Gizmodo számítása szerint a keresési üzletág nagyjából 1,6 milliárd dollárral maradt el a Wall Street várakozásától.

Közben a Google kereső forgalma öt éve nem látott tempóban bővül: Sundar Pichai vezérigazgató szerint a keresések számának éves növekedése az elmúlt öt év legmagasabb értékét érte el.
Többet keresünk tehát, de a Google mégsem keres rajtunk annyival többet.
A magyarázatot Philipp Schindler, a Google üzleti igazgatója adta meg: a lassulás részben az AI-módban tapasztalt gyengébb bevételtermelésnek tudható be.
A tőzsde csütörtökön reagált. Az Alphabet A sorozatú részvényei 12,6 százalékot estek, 283,82 dollárra, ami a cég 2004-es tőzsdei bevezetése óta a legrosszabb nap. A korábbi rekord a 2020 márciusi 11,6 százalékos esés volt. A Fortune szerint
egyetlen nap alatt nagyjából 480 milliárd dollárnyi piaci érték tűnt el.
A Bank of America elemzői a számok után a Google keresési üzletágát nagyjából a várható nyereség tízszeresére értékelik. Ez kevesebb, mint amennyit a tőzsde legolcsóbb ágazatának tartott energiaszektorért fizetnek a befektetők, amelynek szorzója 13.
„A medvék azzal fognak érvelni, hogy ez az első negyedév, amikor az AI komolyan elkezdte rombolni a keresési üzletágukat” – mondta a Fortune által idézett Jeffrey Wlodarczak, a Pivotal Research vezérigazgatója. (A medvék a tőzsdei szlengben az árfolyamesésre fogadó befektetők.) Az Alphabet szerdai számaiban még egy adat aggasztotta a piacot: a negyedévben 9,1 milliárd dollárral többet költött, mint amennyi pénz a működéséből befolyt.
Ahová a pénz megy
A mínusz fő oka a beruházás. Az Alphabet a harmadik negyedévben 51,4 milliárd dollárt költött beruházásokra, főként a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontokra és szerverekre. Ez több mint kétszerese az egy évvel korábbinak, és a második negyedév 44,9 milliárdjánál is jóval magasabb. A Fortune szerint a cég idén mintegy 200 milliárd, jövőre 300 milliárd dollár beruházással számol.

A Gizmodo úgy tudja, hogy az Alphabet adatközpontokra, energiára és egyéb költségekre már több mint ezermilliárd dolláros, több évre szóló jövőbeli kötelezettséget vállalt.
A helyzet iróniáját a Futurism úgy foglalta össze, hogy
a Google AI-funkcióival kiéheztette a kiadókat, most pedig ő is megkóstolja a saját gyógyszerét.
Az AI-mód, amelyre a cég a Google kereső jövőjét építi, kevesebb hirdetési bevételt hoz, mint a régi linklista, amelyet a Google egyre inkább háttérbe szorít.
A válasz: reklám a válaszban
A Google semmit sem tanult, semmit sem felejtett: nem fordul vissza, inkább az AI-válaszokat kezdi reklámokkal megtölteni.
Schindler szerdán bejelentette, hogy a hirdetéseket az AI-módban az Egyesült Államokon kívül, nemzetközi piacokon is bevezetik, az amerikai felhasználóknál pedig a beszélgetés több fordulójában, vagyis a követő kérdésekre adott válaszokban is megjelennek.
A Google szerint a korai eredmények biztatóak:
az AI-módban megjelenő szponzorált termékajánlatokra már nagyjából ugyanolyan arányban kattintanak a felhasználók, mint a fizetetlen találatokra.
Pichai vezérigazgató azt is elmondta, hogy az AI-módban feltett kérdések átlagosan háromszor hosszabbak a hagyományos kereséseknél, és minden ötödik ilyen keresés hangot, képet vagy dokumentumot is használ.
A növekedés gyorsulását már a jövő év első negyedévétől részben attól várják, hogy a nemzetközi AI-összefoglalókba is bekerülnek a reklámok. Vagyis
az AI-válaszba ágyazott hirdetés, amely eddig főként az amerikai felhasználók képernyőjén jelent meg, a világ többi részén is egyre gyakoribb lesz.
Schindler mindenesetre bízik abban, hogy az AI-mód előbb-utóbb megtérül. „Az AI-módban sok kérdés a vásárlási döntés korai szakaszából érkezik, így új, értékes vásárlási szándékot tudunk megragadni. Ráadásul az AI-módos kérdések többsége új, többletkérdés, ami idővel több bevételszerzési lehetőséget teremt” – érvelt.
A Redditnek elege van, bezárja a kaput
A Reddit lépésének két célja van. A bejelentkezéshez kötött tartalmat nehezebb az AI-cégeknek engedély nélkül lementeniük, így a Reddit inkább jövedelmező licencszerződéseket köthet a modellfejlesztőkkel. A bejelentkezett felhasználók ráadásul többet érnek a hirdetőknek, mert többet árulnak el az érdeklődésükről, és így pontosabban célozhatók.

A Reddit hangsúlyozza, hogy a bejelentkezés nem jelenti a névtelenség feladását, a névtelen böngészésre szolgáló inkognitómódot pedig átépítik.
A kör ezzel bezárul: a keresőből érkező forgalom apadása miatt a Reddit bezárja a kaput, a Google pedig a saját keresési bevételén érzi, mibe kerül, ha az AI-válasz után már senki sem kattint tovább.