
Már az állami állás sem menedék: az AI a minisztériumokba is bekopogott
A vállalatok sorra jelentik be, hogy a mesterséges intelligencia miatt kevesebb emberre lesz szükségük. Most egy európai kormány számolta ki, hány hivatalnok nélkül tudna működni, és több kontinensen kerültek hasonló számok az asztalra. A legmeglepőbb mondatot az AI munkahelyekkel kapcsolatban nem is a kétkedők írták le, hanem maga a holland kormány.
Október 26-án tette közzé a holland kormány, hogy a központi közigazgatás a következő tíz évben nagyjából 25 ezerrel kevesebb teljes munkaidős álláshellyel fog működni. A bejelentést Eric van der Burg, a cselekvőképes kormányzásért és a királysági kapcsolatokért felelős államtitkár levélben küldte meg a parlamentnek. A takarékossági program 2027-ben 900 millió eurót hoz, 2035-től pedig évente 3,5 milliárdot. A rendőrséget és a honvédelmet nem érinti.

Az AI munkahelyekre gyakorolt hatásáról szóló vitákban eddig leginkább a vállalatok szerepeltek. A ChatGPT 2022-es megjelenése óta hullámokban érkeznek a céges bejelentések, amelyek a leépítéseket az AI-jal indokolták.
Az állam eddig külön világnak tűnt
Az OECD 2025 szeptemberi jelentése szerint a kormányok AI-használata elmarad a magánszektorétól, a kezdeményezések gyakran megrekednek a kísérleti szakaszban. A Bloomberg elemzése hozzáteszi, hogy a köztisztviselők jóval nagyobb arányban szakszervezeti tagok, mint a munkavállalók általában: az Egyesült Államokban például a szövetségi alkalmazottak több mint negyede, az összes dolgozónak viszont csak a tizede.
Az állami állás a biztos megélhetés mintapéldája volt. A Bloomberg szerint a holland terv lehet
az eddigi legambiciózusabb kormányzati terv arra, hogy technológiával csökkentsék az állam bérköltségét.
A Bloomberg kiszámolta, hogy az Egyesült Államokra vetítve ugyanez nagyjából 150 ezer állást jelentene, ami körülbelül fele annak, ahány szövetségi alkalmazott 2025-ben Elon Musk DOGE nevű csoportjának akciói nyomán távozott a kormányzatból.
Minden hatodik dolgozó érintett, de nem egyformán
A holland központi közigazgatásban jelenleg mintegy 160 ezer teljes munkaidős álláshely van. (A szám úgy jön ki, hogy egy helyet betölthet egy teljes állású dolgozó vagy két félállású.) A csökkentés tehát közel 16 százalékos, de nem oszlik el egyenletesen. Sok szervezetnél ötödével kevesebb ember marad, egyes hivataloknál a leépítés elérheti a 45, sőt a 60 százalékot is.
Az előző kormány még 22 százalékos csökkentést tervezett. Közben a foglalkoztatott létszám a Bloomberg adatai szerint 2018 és 2025 között 41 százalékkal nőtt.

A holland kormány közleményében felsorolt intézkedések többsége nem a gépekről szól. Kevesebb szabályt és kevesebb tanácsadó testületet akarnak: most 28 állandó tanácsadó testület és mintegy 150 tanácsadó bizottság működik. Az évente készülő mintegy 400 szakpolitikai értékelés számát is évi 10–20-ra vágják vissza. A minisztériumokban két dolgozóra jutna egy íróasztal, a fölösleges épületeket eladják, az informatikát egységesítik. Az AI-ra vonatkozó célokat és megtakarítási terveket 2027 első negyedévében mutatják be.
A Computable holland informatikai szaklap a levélből azt emelte ki, hogy a kormány nagy tömegben vetne be AI-alkalmazásokat és chatbotokat, amelyek az adminisztrációt és az ügyfélkapcsolatot vennék át. Ezek például a nap bármely órájában válaszolnának az állampolgároknak. (Kérdés, milyen színvonalon.)
A kormány figyelmezteti saját magát
A nemzetközi sajtó „AI-vezérelt” leépítésként tálalta a bejelentést. A kormány levelének egyik része viszont az elmúlt húsz év létszámcsökkentéseinek tanulságait sorolja, és az egyik tanulság így szól: „Ne becsüljük túl a digitalizálás és az AI létszámra gyakorolt hatását.”
Van der Burg azt írja, hogy a korábbi automatizálás új feladatokhoz, nagyobb kapacitásigényhez és több külső bérmunkához vezetett. Egy másik tanulság miatt nem lesz felvételi stop sem: korábban ez oda jutott, hogy sok jó szakember elment, utánpótlás nem jött, és évekkel később egész korosztályok hiányoztak a hivatalokból.

Az AIwereld szakportál szerint a 25 ezres leépítési szám nem úgy jött ki, hogy hány munkahelyet vehet át az AI. A szám a kormány durva becslése. A cél harmadát évi legfeljebb 0,5 százalékos általános hatékonyságnövelésből fedeznék. A többihez
arról kell dönteni, mit csinál ezentúl az állam másként, kevesebbet, vagy mit nem csinál egyáltalán.
Hogy az AI munkahelyek megszűnésének valódi oka-e, vagy csak jól hangzó magyarázat, azt a magánszektorban is egyre többen kérdezik.
Anneliese Dodds brit munkáspárti képviselő a Bloombergnek arról beszélt, hogy szaporodnak a cégeknél az AI-ra hivatkozó elbocsátások. Szerinte ezek egy részénél a leépítés talán már korábban elindult, de a cég modernebbnek tűnik, ha az AI-t nevezi meg okként.
Új-Zélandtól Finnországig
Hollandia nincs egyedül: másutt is számolnak azzal, hogy az AI munkahelyeket vált ki az államigazgatásban.
Új-Zélandon Nicola Willis pénzügyminiszter 2026. május 19-én jelentette be, hogy a központi közszolgálat létszámát 2029 közepéig mintegy 55 ezerre csökkentik. Ez nagyjából 8700 teljes munkaidős hellyel kevesebb a tavaly decemberi állapotnál. A megtakarítás összesen 2,4 milliárd új-zélandi dollár, évente átlagosan közel 600 millió.
Willis szerint a kormányzati háttérirodák még mindig a nyolcvanas évek maradványaira hasonlítanak, ezért az AI bevezetése minden állami szervnél alapelvárás lesz. A tanárokat, orvosokat, ápolókat, rendőröket és katonákat a leépítés nem érinti. Új-Zélandon november 7-én parlamenti választás lesz.
Finnországban Juha Majanen, a pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára júniusban a Helsingin Sanomat napilapnak azt mondta, hogy 2031-re az állam, az önkormányzatok és a regionális egészségügyi szolgáltatók egy közös AI-platformon fognak működni. Majanen szavaival:
Az AI lényegében leváltja az embereket.

A leépítés hatásait lehetőleg úgy tompítanák, hogy a nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új embert, Majanen azonban elismerte, hogy sokan el fogják veszíteni az állásukat.
Nagy-Britanniában már 2023-ban elhangzott a legmerészebb jóslat. Rupert McNeil, aki 2016 és 2022 között a brit közszolgálat HR-vezetője volt, a képviselők előtt azt mondta, hogy
a 2030-as évek közepére-végére nagyjából 150 ezer köztisztviselő is elég lesz a közel félmillió helyett.
Érvelése szerint ha egy nagy szervezet két legalsó szintjén egyre inkább botok és AI dolgoznak, a hierarchia sokkal laposabb lesz.
Akad ellenpélda is: van, ahol az AI munkahelyek megszüntetése helyett a hivatalnokok munkáját könnyíti. Franciaország júniusban minden állami alkalmazottjának AI-asszisztenst adott egy tíz hónapos, 10 ezer fős kísérlet után. A próbaidőszakban az írási feladatokra fordított idő 12, a dokumentumok összefoglalására fordított idő akár 16 százalékkal csökkent.
A francia kormány ugyanakkor kijelentette, hogy nem fogad el olyan AI-t, amely köztisztviselőket vált ki, vagy elembertelenítené az állampolgárok és a hivatalok kapcsolatát.

Hová lesz a megspórolt idő?
Hogy mi lesz a gép által megtakarított munkaidővel, arra a brit adóhivatal adott józan választ.
A HMRC 2024 szeptembere és decembere között 3000, véletlenszerűen kiválasztott munkatársának adott Microsoft Copilot-licencet. A résztvevők saját bevallásuk szerint munkaidejük 2–3 százalékát, heti nagyjából egy órát takarítottak meg. A többség a felszabadult időben egyszerűen több munkát végzett el, vagy alaposabban dolgozott.
Az AI-t ugyanakkor az állampolgárok is bevethetik az állammal szemben.
Chris Schmitz, a berlini Hertie School kutatója, és szerzőtársai augusztusban 11 ország, illetve joghatóság 84 olyan esetét gyűjtötték össze, amikor feltehetően AI-jal írt beadványok, panaszok és kérelmek árasztották el a hivatalokat. A jelenséget ügynöki elárasztásnak nevezték el. Egyúttal azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a leggyorsabb ellenszer, például egy díj bevezetése, éppen a rászorulók hozzáférését nehezítené.
Marieke Blom, az ING vezető közgazdásza a Bloombergnek azt mondta, a nagy kérdés az, hogy a holland kormány teljesíteni tudja-e a céljait, hiszen a korábbi létszámcsökkentéseket rendre újabb felvételek követték.
Az AI csökkentheti a kormányzatban dolgozók számát, de igényeket is teremthet, például amikor a hivatalokat elárasztják azok a panaszok, amelyeket az emberek AI-ügynökökkel nyújtanak be.