
A Meta humanoid robotot épített, hogy elvégezze a házimunkát
Három hónap alatt készült el Zuckerberg első humanoid robotja abban az országban, amelytől Washington a leginkább tart. Az „agya” az a Meta-AI lehet, amelyet Európában ki sem próbálhatunk.
Li-Chen Miller, a Meta robotikai termékekért felelős alelnöke majdnem két hónapot töltött a kínai Fourier sanghaji gyárában. A két cég nagyjából három hónap alatt rakta össze Maxot, a Meta első humanoid robotját. A hírt október 31-én a The Information amerikai techportál közölte, másnap pedig többek között az Engadget is átvette.
A Max éppen azokban a napokban bukkant fel, amikor Washingtonban a félidős választás a fő téma: az amerikaiak ma, november 3-án szavaznak a Kongresszus összetételéről. A Meta kínai–amerikai humanoidjának története pedig szorosan összefonódni látszik az amerikai politikával.
Arc helyett kijelző
A Maxról képek még nem kerültek nyilvánosságra, de azt lehet tudni, hogy nagyjából 1,5 méter magas és 48 kilogrammot nyom.
Az arca kijelző, amelyen változatos arckifejezéseket tud mutatni, a mellkasába hangszórókat építettek, ötujjú keze pedig apró tárgyakat, például üvegeket és játékokat tud felemelni.

A gép számítási teljesítményét az Nvidia Jetson Thor nevű robotikai számítógépe hajtja. Bár a Fourier hardverére épül, nem átfestett kínai robotról van szó. A Fourier GR-3 nevű, társalkodásra szánt humanoidja 1,65 méter magas és 71 kilós, a Meta viszont megváltoztatta a testarányokat, a fejet, a kijelzőt és a kamerák elhelyezését is.
A fejlesztők a The Information szerint azt várják el a Maxtól, hogy öt méterről észlelje, ha szólnak hozzá, és három méterről észrevegye, ha valaki integet neki. Tartania kell a szemkontaktust, és jeleznie kell, hogy éppen figyel, gondolkodik, beszél, vagy bizonytalan abban, mit kérnek tőle.
Olyan robotot terveznek, amelyhez a konyhából is át lehet szólni a nappaliba.
A sanghaji partner nem kezdő a szakmában. A 2015-ben alapított Fourier eredetileg rehabilitációs robotokat, például testre csatolható, járást segítő robotvázakat (exoskeletonokat) gyártott, első humanoidját, a GR-1-et 2023 júliusában mutatta be a sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencián.
A Meta közben már a következő változaton dolgozik
A Max 2 építése csak szeptemberben kezdődött, de máris új törzset és ügyesebb kezet kap, emellett projektort és olyan érzékelőket, amelyekkel a lépcsőn is boldogul. Sanghajban és Sencsenben is mérnököket toboroznak, a prototípusok fejlesztése mellett egy esetleges nagy sorozatú gyártás előkészítésére is.
A Meta egyelőre igen visszafogottan kommentálja a projektet. Szóvivője a The Informationnek azt mondta: „a Fourierrel közös munka belső kutatásra és kísérletezésre összpontosít, és nem tervezzük, hogy ezeket a példányokat értékesítsük”.
A Meta viszont régóta az otthonokba akar bejutni.
A Bloomberg már 2025 februárjában arról írt, hogy a Meta a Reality Labs részlegen belül új egységet hozott létre AI-jal működő humanoid robotok fejlesztésére, és ezek először a háztartási munkákban segítenének. A csoport élére Marc Whitten, a Cruise önvezető autós cég korábbi vezérigazgatója került. A Reuters által látott belső feljegyzés szerint a Meta akkor még nem tervezett saját márkás robotot piacra dobni. Bár saját hardvert is épített volna, elsősorban AI-t, érzékelőket és szoftvert akart adni más gyártóknak, és tárgyalt is a kínai Unitree Roboticsszal és az amerikai Figure AI-jal.

Idén május elején aztán a Meta felvásárolta az Assured Robot Intelligence (ARI) nevű, mindössze húszfős startupot, amely olyan AI-modelleket fejleszt, amelyekkel a humanoidok a valódi világban is elvégzik a feladataikat.
Az ARI egyik társalapítója, Hsziao-lung Vang szerint a céljuk a „fizikai AGI”, vagyis az általános AI elérése a fizikai világban. Andrew Bosworth, a Meta technológiai igazgatója pedig úgy fogalmazott, hogy
a cég azt szeretné tenni a robotokkal, amit az Android tett az okostelefonokkal.
Néhány nappal korábban a Meta 125–145 milliárd dollárra emelte idei beruházási keretét.
A gyanús ország
Hogy a Max mennyire kényes helyen született, kiderült egy idén márciusi washingtoni meghallgatáson.

Az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának kiberbiztonsági és infrastruktúra-védelmi albizottsága előtt szakértők arról beszéltek, hogy a kínai humanoid robotok fejlődése veszélyt jelent az Egyesült Államok biztonságára. Matthew Malchano, a Boston Dynamics szoftverfejlesztési alelnöke szerint a Las Vegas-i CES technológiai kiállításon nagyjából ötször annyi kínai cég mutatott be humanoid robotot, mint amerikai.
A meghallgatáson példaként éppen a hangcsoui Unitree-t hozták fel, amellyel a Meta is tárgyalt, és amelynek robotjai harcművészeti bemutatót tartottak a kínai újévi gálán.
A képviselőház Kínai Kommunista Párttal foglalkozó különbizottsága már 2025 májusában levélben kérte Pete Hegseth védelmi minisztert, Howard Lutnick kereskedelmi minisztert és Brendan Carrt, a hírközlési hatóság elnökét, hogy vizsgálják meg, támogatják-e a kínai robotgyártók a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget. A márciusi meghallgatáson felvetődött, hogy a szövetségi hivatalok ne vásárolhassanak bizonyos kínai AI- és robottechnológiákat.
A Meta pedig nem máshol, mint Sanghajban építtette meg első humanoidját, és Sencsenben keres mérnököket az esetleges sorozatgyártáshoz.
A fordulatok mestere
Mark Zuckerberg és Donald Trump viszonya rosszul indult. 2021 januárjában, a Capitolium ostroma után Zuckerberg ideiglenesen kitiltotta Trumpot a Facebookról és az Instagramról, Trump pedig később életfogytiglani börtönnel fenyegette meg őt. A fordulat a 2024-es választás után jött.

Zuckerberg néhány héttel Trump győzelme után Mar-a-Lagóba utazott, a Meta egymillió dollárt adott a beiktatási ünnepségre, és nagyjából 25 millió dolláros egyezséggel zárta le a Trump által a kitiltása miatt indított pert.
Hogy, hogy nem, a cég lazított a konzervatívok által bírált tartalommoderálási szabályain, washingtoni ügyeinek intézőjévé pedig Nick Clegg helyett a régi republikánus káder Joel Kaplant tette meg. Idén júniusban Zuckerberg már a Fehér Ház gyepén nézte Trump mellett az UFC-gálát.
A feljavult kapcsolat az AI szabályozásában hozta a legtöbbet a Metának.
Miközben Dario Amodei, az Anthropic vezetője rendszeresen figyelmeztetett az AI kockázataira, és ezzel a Fehér Ház bírálatát is kivívta, Zuckerberg és Jensen Huang, az Nvidia vezetője az iparági lassítás ellen érvelt. Amikor Demis Hassabis, a Google DeepMind vezetője független AI-szabályozó hatóság felállítását javasolta, Zuckerberg a CNN szerint személyesen beszélte le Trumpot a tervről.
Helyette Huanggal egyeztetve ő maga fogalmazta meg azt az önkéntes vállalást, amelyet a techvezetők szeptember 29-én a Fehér Házban írtak alá, és amely szerint
a cégek inkább maguk felügyelik AI-juk biztonsági kockázatait.
Trump szerint Zuckerberg álláspontja „pontosan középen” volt.
És csakugyan, a CNN egyik forrása szerint Zuckerberg igazi politikai kaméleon: egyet jobbra, egyet balra lép. Az Axios október 31-i értesülése szerint a Meta kétpárti politikai csapatot állított fel. Felvett több demokrata politikus egykori munkatársát, köztük Biden kereskedelmi miniszterének korábbi tanácsadóját, melléjük pedig Trump-kormányzati veteránokat is.

A csapatépítés pont a kampány hajrájára esett. A Reuters és az Ipsos október 26-án lezárt felmérése szerint Trump tevékenységét az amerikaiak mindössze 32 százaléka helyesli, ami csak egy ponttal jobb, mint az egy héttel korábbi mélypont. Ugyanebben a felmérésben a kongresszusi választáson a regisztrált szavazók között a demokraták 47–36 arányban vezettek a republikánusok előtt.
Agy Európa nélkül
A Max humanoidnak egyébként egyelőre csak teste van. Hogy mi lesz az „agya”, „lelke”, arra a The Information szerint Bosworth már belső körben választ adott:
a humanoidokat a Meta Muse nevű AI-ügynöke lehetséges fizikai megtestesüléseként emlegette.
A Muse-t a Meta szeptember 8-án indította el. Az ügynök külön alkalmazásban és a WhatsAppon is elérhető, e-mailt küld, utazást foglal, a cég szerint pedig képes „megnyitni a böngészőt, kitölteni az űrlapokat és tárgyalni a felhasználó nevében”. Zuckerberg már augusztusi esszéjében úgy fogalmazott, hogy „az ügynököd a nap 24 órájában, a hét minden napján neked dolgozik majd.”

Ez a mondat azonban egyelőre nem nekünk szól. A Muse alkalmazás csak az Egyesült Államokban és Kanadában használható, Európára a Meta semmilyen dátumot nem adott meg. A cég szerint eddigi legerősebb modelljeit, az október 12-én bejelentett Muse Wonder családot a fejlesztők már elérik, az app viszont Európát kihagyja.
A Meta nem indokolta, miért marad távol az uniótól. Az EU-val egyébként sem felhőtlen a viszonya: a cég nem írta alá az uniós AI-rendelet kötelezettségeit gyakorlatban rögzítő magatartási kódexet sem.