1898: Nikola Tesla víziója az automatizálásról és az intelligens gépekről
Visszatérő pillanat a technológia történetében: valami mozog magától, és a nézők egy pillanatra hajlamosak elhinni, hogy varázslatot látnak. Ilyen volt a Tesla robothajó.
1898 őszén a New York-i Madison Square Garden látogatói valami lehetetlennek tűnő dolognak voltak szemtanúi. Kis fémhajó mozgott a medencében anélkül, hogy bárki is vezette volna. Irányt váltott, parancsokra reagált, és úgy tűnt, saját magát vezérli.
A bemutatót Nikola Tesla, a szokatlan elektromos kísérleteiről akkor már ismert feltaláló készítette – még támogatói is nehezen értették, mit látnak. Abban az időben, amikor a vezeték nélküli kommunikáció a legtöbb ember számára még ismeretlen volt, Tesla olyan gépet alkotott, amelyet rádiójelek segítségével távolról is lehetett irányítani; ez a koncepció vált később a robotika, a távirányító technológia és a modern autonóm rendszerek központi elemévé.
Tesla egy ideig Thomas Edisonnal dolgozott, de miután elhagyta Edison cégét, önállóan kezdte megalkotni találmányait. Pályafutása során több száz szabadalmat szerzett elektromos gépek és vezeték nélküli technológia különböző területein. Ezek egy része gyakorlatias és kereskedelmi célú volt, más ötletei viszont csupán kísérleti jellegűek maradtak, és messze megelőzték korukat – ilyen volt a távirányítás gondolata is.
Visszaemlékezése szerint az ötlet nem a semmiből pattant ki: már 1892 és 1895 között kísérletezett hasonló szerkezetekkel első laboratóriumában, majd az 1895-ös tűzvész után, 1896-tól a Houston utcai új laborban folytatta a munkát, és 1897-ben kezdte megépíteni a teljes, hajó formájú automatát, amelyet aztán 1898-ban mutatott be a nagyközönségnek.
A rádióvezérelt hajó bemutatója
Tesla 1898 szeptemberében, a Madison Square Gardenben megrendezett Elektromos Kiállításon mutatta be távirányítású robothajóját. A fedett medencében egy körülbelül 120 cm hosszú, alacsony merülésű, vastestű hajó úszkált.
Belsejében akkumulátor, villanymotor, valamint a propellert és a kormánylapátot vezérlő mechanizmusok kaptak helyet. A fedélzeten antennák fogadták Tesla vezérlőberendezéséből érkező jeleket, a jelek feldolgozásáért pedig az úgynevezett koherer felelt. Ez egy apró, fémoxid-szemcsékkel töltött eszköz, amely a beérkező rádióhullámok hatására vezetőképessé vált, s ezáltal indította el a motort vagy mozdította a kormánylapátot.
A kezelő a hajótól távol állt, kapcsolókkal és karokkal felszerelt dobozt használt. A vezérlők mozgatásával előre tudta irányítani a hajót, képes volt megfordítani, megállítani, és bekapcsolhatta a fedélzeti lámpákat. Ez ma már mindennapos – 1898-ban azonban a láthatatlan utasítások átküldése elképzelhetetlen volt.
A hajó „Teleautomaton” néven vált ismertté – ezt a kifejezést Tesla a távoli intelligencia segítségével működő gépekre találta ki.
Varázslatnak hitték
Tesla megértette, hogy közönsége valami teljesen felfoghatatlan dolgot lát, és belement a játékba. A bemutató során kifejezetten azt sugallta az álmélkodóknak, hogy a gép rejtélyes módon működik, tovább fokozta a találmánya körüli zűrzavart.
Mivel nem voltak vezetékek, amelyekkel Tesla a hajóhoz kapcsolódott volna, egyesek azon tűnődtek, hogy van-e egy rejtett mechanizmus a belsejében. Mások azt feltételezték, hogy a hajóban kiképzett állat rejtőzik, amely a mozgását irányítja.
Még arra is biztatta az embereket, hogy tegyenek fel kérdéseket a gépnek. Az egyik bemutató során valaki feltette a hajónak a kérdést: mennyi 64 köbgyöke – mire a hajó lámpái négyszer felvillantak, azt a benyomást keltve, hogy a jármű helyesen válaszolt.
Amikor később mégis elmagyarázta a technológiát, Tesla még mindig úgy jellemezte a gépet, mint amelynek „kölcsönzött elméje” van, mivel cselekedetei egy távoli emberi kezelőtől származnak.
A távirányítót bevezető szabadalom
Tesla robothajóját a 613 809 számú amerikai szabadalommal védte, melynek címe: „Mozgó hajók vagy járművek mechanizmusának vezérlésére szolgáló módszer és berendezés”. A kérelmet 1898. július 1-jén nyújtotta be, a szabadalmat pedig 1898. november 8-án kapta meg. A dokumentum nemcsak hajókra korlátozódott: Tesla úgy fogalmazott, hogy az elv bármilyen „hajtható és irányítható” járműre alkalmazható, legyen az hajó, léggömb vagy szárazföldi kocsi.
A szabadalom megadása előtt magának a Szabadalmi Hivatal illetékesének is meg kellett győződnie a találmány valódiságáról: Tesla saját elmondása szerint Seeley főfelügyelő előtt is bemutatta a működő modellt, mielőtt a hivatal jóváhagyta volna a kérelmet – ennyire szokatlan volt akkoriban egy ilyen géptől mozgásba lendülő, „önjáró” jármű gondolata.
A vezeték nélküli hajó katonai visszhangja
A bemutató nem sokkal a spanyol–amerikai háború csúcspontja után zajlott, ami önmagában megmagyarázza, miért kapta fel a sajtó a témát, amint novemberben nyilvánossá vált a szabadalom. A korabeli lapok – köztük a New York Sun, amely „Tesla új háborús csodája” címmel írt róla 1898. november 8-án – szinte kizárólag a torpedóként, illetve távirányított fegyverhordozóként való felhasználás lehetőségét hangsúlyozták.
A szaksajtóban, például az Electrical Engineer hasábjain, egy szerkesztőségi cikk egyenesen „ördögi automatáknak” nevezte az efféle szerkezeteket, mivel pusztító fegyverré is válhatnak.
Tesla maga is úgy gondolta, hogy az effajta újítások forradalmasíthatják a tengeri hadviselést azzal, hogy lehetővé teszik hajók automatikus, fedélzeti személyzet nélküli irányítását.
Fegyverek szállítására és vezeték nélküli manőverezésre alkalmas, távirányított hajókkal állt elő – fel is ajánlotta a találmányt a kormánynak, de az illetékes nevetve utasította el. Az alapötlet pedig feltűnően hasonló ahhoz, amit évtizedekkel később valósítottak meg: a mai pilóta nélküli járművek, köztük a katonai drónok és a robotikus egységek, lényegében ugyanazt a működési elvet őrzik.
A független gépek látomása
Tesla távirányítás iránti érdeklődése szorosan összefüggött az automatizálás iránti vonzalmával. Úgy vélte, a gépek idővel függetlenebbé válhatnak, és reagálhatnak a környezetükre, ahelyett, hogy egyszerűen csak közvetlen parancsokat követnének.
Egy 1900-as, a Century Magazine-ban megjelent írásában azt az elképzelést vizsgálta, hogy a jövő gépei saját döntéshozatali képességeket fejleszthetnek ki. Elképzelte a fejlődést az emberek által közvetlenül irányított egyszerű eszközöktől a környezetükre önállóan reagálni képes rendszerekig – olyan gépig, amely, ahogy fogalmazott, magára hagyva is úgy viselkedne, mintha saját értelemmel rendelkezne, külső akarat nélkül.