Nem él, de nem is halott: testetlen emberi agyakat használ egy startup gyógyszerfejlesztésre

Tudósok folyadékokkal teli tartályokban tartják életben néhány értékes órán át a nemrég elhunyt emberek agyát. Míg a halál szélén tartják őket, elektromos aktivitásukat érzéstelenítőkkel tompítják. A kísérlet célja gyógyszerek fejlesztése – de az eljárás egy ennél sokkal mélyebb kérdést is felszínre hoz: hol lakik voltaképpen a tudat? A testben?

Frankenstein laboratóriumára emlékeztet: egy startup halott emberi agyakat tart életben tartályokban, ahol az agy, a halál és a tudat határai elmosódnak, de mindez kulcsot jelenthet olyan betegségek gyógyításához, mint a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór. A connecticuti székhelyű Bexorg startup öt éve fejleszti azt a technológiát, amellyel elhunyt donorok agyát tartja működőképes állapotban haláluk után akár 24 órán keresztül. Az eljárás neve BrainEx: egy speciális géprendszer vérpótló folyadékot, oxigént és tápanyagokat pumpál az agy érrendszerén keresztül, miközben a keletkező salakanyagokat a mesterséges vese szerepét betöltő szűrőrendszer távolítja el.

A módszer előzménye egy 2019-es áttörés: Zvonimir Vrselja, a Bexorg alapítója és vezérigazgatója – aki akkor még a Yale Egyetem kutatója volt – és kollégái

sertések agyán mutatták meg először, hogy a halál után négy órával is vissza lehet állítani az agy sejtszintű funkcióit.

Az eredményeket a Nature folyóiratban publikálták. A kísérletben egyetlen percre sem észleltek tudatra utaló elektromos aktivitást – az agyak sejtjei éltek, de a tudat egyetlen jele sem mutatkozott. „Klinikailag meghatározva ez nem élő agy, de sejtszinten aktív agy” – mondta akkor Vrselja.

Mostanra a Bexorg több mint 700 emberi agyat dolgozott fel. A gyár méretű bővítéssel a Bexorg évi 1600 agy feldolgozását tervezi: a 24 órás BrainEx-kezelés után egy 1,2 méteres robotkar szeli fel az agyakat több száz szeletre, és azonosít minden egyes szeletből 11 000 fehérjét.

2025 decemberében az Alzheimer Szövetség Alzheimer’s and Dementia című folyóiratában jelent meg Vrselja tanulmánya arról, hogy az eljárás képes visszaadni az agy sejtszintű komplexitását, és így „lényegesen javíthatja az Alzheimer-gyógyszerek fejlesztésének sikerességét”.

Miért jobb, mint az egérmodell?

Az állatmodellek alapvető problémája, hogy az egér agya és egy emberi agy között óriási a biológiai különbség. Az Alzheimer-gyógyszerek fejlesztésében az egeres vizsgálatokon átment vegyületek több mint 99 százaléka megbukik az emberi klinikai vizsgálatokon. A Bexorg rendszere azt kínálja, amit sem sejtkultúra, sem egérkísérlet nem tudhat:

egy valódi, 60–80 évet élt emberi agy egész élettörténetével – az összes gyógyszerrel, amelyet valaha szedett, az összes környezeti hatással, a genetikai sajátosságaival együtt.

„Ez óriási lépés az egérmodellekhez képest” – mondta Bruna Bellaver, a Pittsburghi Egyetem neurológiai kutatója a Science-nek.

A Biohaven gyógyszergyár eddig 130 Bexorg-agyat használt gyógyszertesztelésre. Egyik vizsgálatuk során egy Parkinson-kórra kifejlesztett vegyület – amely egérben nem érte el a célját – az emberi agyban a vártnál húszszor alacsonyabb dózison hatott. A felismerés egy évnyi fejlesztési időt takarított meg. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerhatósága (FDA) már jóvá is hagyta a Biohaven első, Bexorg-adatokon alapuló klinikai vizsgálatát. A tesztelt vegyület a BHV-8100, amely az Alzheimer- és Parkinson-kórban károsodó agyi energiaanyagcsere-útvonalakat célozza.

De van-e tudata az ilyen életben marasztalt agynak?

A cég etikai testülete hat bioetikusból áll. Brendan Parent, a New York University Langone Health bioetikusa – aki az egyik tanácsadó – a Science-nek elmondta: az agyak már a beavatkozás előtt is szinte teljesen nélkülözik a minimális tudathoz szükséges koordinált idegsejt-aktivitást. A Bexorg a propofol nevű érzéstelenítővel – ugyanazzal, amelyet műtéteknél is alkalmaznak – tompítja le az esetleges maradék elektromos jelet. „A magasabb szintű agyfunkciók nem állnak vissza” – szögezi le Vrselja.

A 2019-es sertéskísérletben is így fogalmaztak a kutatók: az elvégzett mérésekből nem vonható le olyan következtetés, hogy az agy normál működése visszaállt volna. Sőt, ellenkezőleg: „egyetlen pillanatban sem észleltünk a tudathoz, észleléshez vagy érzékeléshez kapcsolódó szervezett globális elektromos aktivitást”.

Ez technikailag meggyőző. De megkerülhetetlenül előhív egy régi és megoldatlan kérdést:

mit tekintünk egyáltalán tudatnak – és az hol lakik?

Ha a tudat nem a testhez kötött

Ugyanabban a hónapban, amikor a Science a Bexorg-kísérletekről tudósított, Eric Schwitzgebel, a Riverside-i Californiai Egyetem filozófiaprofesszora és Jeremy Pober, a Lisszaboni Egyetem posztdoktora közzétette legújabb tanulmányát: Substrate Flexibility and the Copernican Principle of Consciousness – A tudat szubsztrátfüggetlensége és a tudat kopernikuszi elve.

Az érvelés lényege: a kopernikuszi elvvel összhangban – amely kimondja, hogy az emberiség helyzete az univerzumban nem kitüntetett – ugyanígy nem tekinthetjük kitüntetettnek a tudatunk anyagi hordozóját sem. Ha valószínű, hogy az univerzumban számos helyen kialakult összetett, viselkedésileg kifinomult életforma, akkor az lenne a különös, ha ezek közül csak mi, a mi pontos biológiai szubsztrátunkkal lennénk tudatosak. Valószínűbb, hogy a tudat „szubsztrátfüggetlenül” is megjelenhet – vagyis nem feltétlenül igényli a biológiai alapot.

A filozófiában és az idegtudományban a szubsztrát azt az anyagi hordozót jelenti, amelyen egy folyamat – például a gondolkodás vagy az érzékelés – megvalósul. Az emberi tudat ismert szubsztrátja a biológiai agy: neuronok, szinapszisok, elektrokémiai jelek. A szubsztrátfüggetlenség (angolul: substrate flexibility vagy substrate independence) azt a hipotézist jelöli, amely szerint a tudatos tapasztalat nem kötődik szükségszerűen ehhez az egyetlen anyagi megvalósulási formához – elvileg más fizikai közegben is létrejöhetne, ha a megfelelő funkcionális szervezettség adott. Egyszerűbben: nem az számít, miből van valami, hanem az, hogyan működik.

„Az univerzum talán olyan elméket is tartalmaz, amelyeket el sem tudunk képzelni” – írja Schwitzgebel.

Ez a gondolat nem új – David Chalmers és mások már évtizedek óta vitáznak a tudat szubsztrátfüggetlenségéről –, de Schwitzgebel és Pober gondolatainak újdonsága az, hogy a vitát kozmológiai keretbe helyezik: nem azt kérdezik, hogy egy mesterségesen megépített szilíciumrendszer lehet-e tudatos, hanem azt, hogy az idegen civilizációkból visszakövetkeztetve mit mondhatunk a tudat anyagfüggetlenségéről.

Itt az AI-kapcsolat

Schwitzgebel és Pober nem állítják, hogy a mai mesterséges intelligencia tudatos. Sőt: „Nincs jó bizonyítékunk arra, hogy a jelenlegi technológia tudattal rendelkező mesterséges rendszereket hozott létre” – írják. A szubsztrátfüggetlenség elvéből ugyanis nem következik, hogy minden anyagi hordozó alkalmas a tudatra – csupán az, hogy nem mondhatjuk ki előre: „ez biztosan nem lehet tudatos, mert nem biológiai.” A kérdés nyitva marad, nem dől el automatikusan sem az AI javára, sem ellenére.

Ez az óvatosság azért fontos, mert éles kontrasztot teremt a közbeszéddel: miközben az AI-rendszerek gyorsan fejlődnek, és egyre emberibb interakcióra képesek, a tudatelmélet legkomolyabb kutatói sem tudják megmondani, hol húzódik a határ. A Bexorg agyai – amelyek sem nem élnek, sem nem halottak – pontosan ennél a határnál lebegnek.

Ha a tudat nem kötődik szükségszerűen a testhez, ha egy halott ember agya sejtszinten még órákon át aktív maradhat, és ha egy jövőbeli AI-rendszer elméletileg nem zárható ki a tudatosak köréből… Akkor a kérdés, amelyet a tudósok most az érzéstelenítővel elaltatott emberi agyakkal kapcsolatban fogalmaznak meg, valójában az összes intelligens rendszerre vonatkozik:

hogyan ismernénk fel, ha egyáltalán jelen lenne?