2035-re az AI már nem külső eszköz, hanem hatodik érzékszerv és plusz végtag lehet

Mernek nagyot álmodni: egy startup gondolatolvasó AI-t épít, és már telepátiával olvassa a gondolatainkat.

1908-ban egy Frederick Peterson nevű Columbia Egyetem-i pszichiáter azzal állt elő, hogy megépítette a „pszichométert” – egy tükrökből és lámpákból álló szerkezetet, amely állítása szerint képes volt kiolvasni az emberek gondolatait. „Szinte boszorkányság megfigyelni a műszer viselkedését, ahogy szavakat sorolunk fel neki, némelyiket szándékosan érzelemmentesen, másokat úgy, hogy mélyen megérintsék a kísérleti alany lelkét” – nyilatkozta akkoriban találmányáról.

A pszichométer valószínűleg nem volt több egy szellemidéző táblánál. Most, több mint száztizennyolc évvel később egy San Francisco-i startup pontosan ugyanezt az álmot kergeti – csak most már valódi neurális adatokkal és nagy nyelvi modellekkel a háttérben, és készpénzzel fizet, hogy valaki két órán át elektródákkal teli sisakot viseljen a fején.

Egy zárt fülke, egy sisak és napi húsz óra agyi adat

A Conduit nevű, 2024-ben alapított cég azt írja a honlapján, hogy „telepátiát épít nagy léptékben” – vagyis egy gondolatolvasó AI-rendszert hoz létre, amely nem invazív módon, azaz sebészi beavatkozás nélkül tudná olvasni az emberi gondolatokat.

A hosszú távú cél egy viselhető eszköz, amellyel a felhasználók hang vagy szöveg helyett közvetlenül a gondolataikkal adnának parancsot az AI-asszisztensnek.

A tréninghez szükséges adatmennyiséget úgy gyűjtik, ahogy ma minden nagy AI-modellhez: brute force, azaz nyers erővel – vagyis nem valamiféle különösen okos módszerrel, hanem egyszerűen minél több adat összegyűjtésével. A cég önkénteseket toboroz, jellemzően a Craigslisten, az Egyesült Államokban népszerű, ingyenes apróhirdetési oldalon, akik az irodájukban, egyedi, zárt fülkékben ülve két órán át egy 1,8 kilós, elektródákkal teli, több kereskedelmi szenzorból összeépített sisakot viselnek.

A sisak viselésekor szabadon beszélgetnek egy AI-jal – vagy éppen gépelnek, az egyetlen szabály, hogy közben nem nézhetnek az ujjaikra. 32 alkalomig fizetnek ülésenként 50–55 dollárt fejenként a szokatlan feladatra jelentkezőknek. Az a cél, hogy a kétórás beszélgetés alatt a lehető legtöbbet beszéljen vagy gépeljen az alany, a témát nem korlátozzák.

A műveletet ipari léptékben futtatják: napi húsz órában, a hét minden napján. 2025 decemberéig a Conduit nagyjából 10 000 óra nem invazív neurális felvételt gyűjtött össze több ezer résztvevőtől, hat hónap alatt, egy San Francisco-i pincestúdióban – ez lett a cég állítása szerint a világ legnagyobb ilyen adatkészlete.

Az adatgyűjtés során maguk is AI-modelleket vetnek be, hogy a beszélgetéseket úgy tereljék, minél természetesebb nyelvi anyag szülessen belőlük – ezeket a modelleket kifejezetten erre optimalizált, gyors AI-chipeken futtatják, valószínűleg azért, hogy a beszélgetés valós időben, fennakadás nélkül folyhasson. Az így kapott anyagot – neurális adatot, hangfelvételt és szövegátiratot egyszerre – egy erre a célra épített, felhőalapú tárolórendszerben tartják.

A képzési célra használt sisak még egyáltalán nem fogyasztói termék: nehéz, kényelmetlen, kifejezetten kutatási eszköz. A tervek szerint a végleges, eladásra szánt verzió majd akkor születik meg, ha a teljes tréning lezárult, és kiderül, mi az a minimális szenzorkonfiguráció, amivel még elfogadható a teljesítménye.

Otthagyja az OpenAI-t a „telepátiáért”

Naomi Bashkansky, az a 23 éves kutató, aki eddig épp azt vizsgálta az OpenAI-nál, hogyan tartható biztonságos irányítás alatt egy AI-rendszer, felmondott, augusztus elején pedig bejelentette: csatlakozik a Conduithoz alapító kutatóként.

Ő a Harvardon informatikát tanult, majd másfél évig dolgozott az OpenAI-nál – többek között elindította a cég erről szóló blogját, és az OpenAI Foundation AI Resilience részlegének is tanácsadója volt.

A GPS-elv: hogyan lesz a zajból gondolat

A Conduitot alapító Rio Popper (öt évesen vakult meg, Oxfordon végzett) és Clem von Stengel (Cambridge-en végzett, ő a cég vezérigazgatója) abból indul ki, hogy egy gondolatolvasó AI megépítéséhez a koponyán kívülről mért agyi jel eleve túl zajos ahhoz, hogy önmagában bármit is ki lehessen belőle olvasni.

Bashkansky szerint azonban ma már nem is a jelre kell figyelni, hanem arra, hogy mi van a másik oldalon: egy elég erős nyelvi modell.

GPS-hasonlat teszi érthetőbbé a munkájukat. Tudjuk, hogy egy gyenge műholdjel önmagában nem elég a pontos helymeghatározáshoz – de ha egy térképpel (vagyis egy valószínűségi modellel arról, hol vannak utak, épületek, hol valószínű, hogy éppen tartózkodunk) párosítják, a zajos jelből meglepően pontos navigáció lesz.

Bashkansky szerint pontosan ez történik a nem invazív agyi jelekkel is: a nyers EEG-jel tele van a fejbőr elektromos zajával, izommozgással, a hálózati áram zümmögésével és egyéni eltérésekkel – de egy nagy nyelvi modell, amely tudja, milyen szavak, kifejezések és gondolatok következnek logikusan egymásból, drasztikusan leszűkíti azt a keresési teret, amiből a rendszernek ki kell választania, mit is gondolt éppen a viselő.

A cég publikált néhány olyan példát, amikor a modellt korábban sosem látott alanyon tesztelték. Amikor egy résztvevő éppen azt gépelte volna, hogy „hidegebbnek tűnt a szoba”, a modell azt jósolta: „még szellő is fújt”. Amikor a valós szöveg az volt, hogy „aztán halványan elmosolyodott és bólintott”, a modell ezt hozta ki: „megvonta a vállát, remélve, hogy közömbösnek tűnik”. A jelentés rokon, a szó szerinti tartalom nem. Bashkansky szerint ez pontosan az a korai szakasz, amit ő maga a neurális dekódolás „GPT–2-korszakának” nevez: kezdetleges ahhoz képest, amivé válhat, de már elég fejlett ahhoz, hogy lássák rajta: minél több adatot kap a modell, annál pontosabban dekódolja majd a gondolatokat.

Augusztus 4-én közzétett blogbejegyzésében Bashkansky nem kerülgeti, kimondja: „telepátiát” építenek – gondolatból szöveggé alakító modelleket, nem invazív neurális adatokon tanítva. A bejegyzésben három, saját szavaival „optimista, de nagyon is valószínű” mérföldkövet vázol fel:

2027: egy fejpánt passzívan, tudatos erőfeszítés nélkül dekódolja a viselő szándékait munka közben, és közvetlenül egy kódoló AI-ügynökhöz továbbítja azokat – Bashkansky szerint ő maga ekkorra reggeli kávéfőzés közben, gondolatban fogja irányítani a kódolóasszisztensét. 2030: a nagy AI-cégek már közvetlenül a Conduit neurális reprezentációira építik a saját modelljeiket, kihagyva a köztes dekódoló réteget – ez azt jelentené, hogy olyan gondolatokat is át lehetne adni egy AI-nak, amelyeket nehéz szavakba önteni, például mentális képeket. 2035: az AI már nem külső eszköz, hanem egyfajta hatodik érzékszerv és plusz végtag lesz.

Bashkansky becslése szerint egy olyan cég, amely valóban képes lenne széleskörűen olvasni – és később akár írni is – az emberi agyba, végül több mint 1000 milliárd dollárt is érhetne.

A nem invazív agyolvasás körüli szkepticizmus sem alaptalan: a jelenleg legjobb publikált eredmény, a Meta MEG-alapú Brain2Qwerty rendszere is 29 százalékos karakterhiba-aránnyal dolgozik – önmagában EEG-vel ez 65 százalékra ugrik –, a Conduit pedig egyelőre nem publikált független validációt vagy benchmarkot. Az adatvédelem is rendezetlen: az Egyesült Államokban nincs szövetségi törvény, amely kifejezetten a neurális adatok gyűjtését szabályozná, néhány tagállam (köztük Kalifornia) már érzékeny személyes adatnak minősítette ezeket, de a szabályozás egyelőre csak foltokban, államonként eltérően létezik.