
Bob, Frank, Gary és Rose: akik nem fáradnak el, nem kérnek fizetést
Három humanoid robot 250 ezer csomagot kezelt 200 óra alatt, minden emberi támogatás, felügyelet nélkül. Milliók nézték őket élőben: mellesleg influenszerekké váltak.
A Figure kaliforniai robotikai startup három humanoid robotja élő adásban, az X-en és a YouTube-on csomagokat válogattak. A Helix-02 nevű mesterséges intelligencia rendszerrel működő humanoidok minden emberi irányítás, távsegédlet nélkül dolgoztak a nem túl lélekemelő futószalag mellett: kitartó munkájuk végül is akkora siker lett, hogy tízmillió ember figyelte őket. A kommentelők – majd nyomukban a gyártó – Bobnak, Franknek és Garynek becézték őket, később Rose-robot is csatlakozott hozzájuk negyedikként.
Az eredeti elképzelés szerint a cég 8 órán át akarta közvetíteni a munkájukat, de kiderült, hogy rendkívül népszerűek, és eszük ágában nincs elfáradni. Összesen mintegy 250 000 csomagot válogattak szét, egyetlen hardverhiba nélkül, sebességük nagyjából az emberi dolgozókéval azonos volt.
Emberi tempóban, de fáradhatatlanul
A Figure 03 robotok felveszik a különféle méretű csomagokat, leolvassák a vonalkódjaikat, és ráteszik azokat a szállítószalagokra. Semmilyen távirányítás nem támogatta őket, információikat a „szemükbe” épített kamerák rögzítették, a feladatokat saját magukba épített mesterséges intelligenciájukkal hajtották végre. Mint az emberek, a humanoidok is átlagosan körülbelül 3 másodpercet töltenek el egy csomaggal.
Rendszerük automatikus helyreállítási mechanizmusokat is tartalmaz. Ha egy robot elakadna, vagy ismeretlen, értelmezhetetlen helyzetbe kerülne, a mesterséges intelligencia rendszer képes önmagát automatikusan újraindítani, és emberi beavatkozás nélkül folytatni a munkát. Ha szoftver- vagy hardverproblémák merülnek fel, karbantartásra elhagyhatják munkaterületüket, ilyenkor egy másik robot automatikusan a helyükre áll, hogy ne veszítsenek üzemidőt.
Miben jobbak a hagyományos ipari robotoknál?
A Helix-02 AI-t egyetlen egységes neurális hálózatként tervezték, amely ötvözi a látást, az érintésérzékelést, a propriocepciót (a robot saját testének érzékelése: végtagjainak helyzete, mozgása, egyensúlya) és az egész test vezérlését — ugyanaz a mesterséges intelligencia modell felel a járásért, az egyensúlyozásért, a tárgykezelésért és a koordinációért egyszerre, dinamikus, változó környezetben is.
A hagyományos ipari robot – egy hegesztőkar, egy csomagoló automata – egy dologra van beprogramozva, és csak akkor működik megbízhatóan, ha a környezet soha nem változik. A munkadarab számukra mindig ugyanott van, ugyanolyan súlyú, ugyanolyan szögben érkezik. Ha valami elmozdult egy centivel, a robot vagy hibázik, vagy leáll. Az emberi munkások azért vannak mellette, hogy ezeket a kivételeket kezeljék. A humanoid ezzel szemben olyan, mint az emberi munkaerő: mozog és gondolkodik. Egyszerre érzékeli, hogy hol áll, mit lát, mit fog, és mennyire csúszik ki a kezéből egy tárgy — és mindezt egyetlen rendszer dolgozza fel, nem egymástól független modulok.
Amikor a Helix-02 járás közben cipelget valamit, a lábak és a karok folyamatosan egyeztetnek egymással: ha a robot balra lép, automatikusan kompenzál a kartartásban is, hogy ne ejtse el a tárgyat. Egy hagyományos rendszerben ezt kézzel kellene leprogramozni minden mozdulathoz.
Az érintésérzékelés ennél is tovább megy: a Figure 03 ujjaiban lévő szenzor három gramm erőt is érzékel. Ez azt jelenti, hogy a robot érzi, ha egy csomag csúszni kezd a markában, és még azelőtt szorít erősebben (de nem roppantja szét), mielőtt elejtené – ugyanúgy, ahogy egy emberi kéz is öntudatlanul teszi.
A gyakorlati következmény: a humanoid képes bemenni egy meglévő raktárba vagy gyárba, ahol az infrastruktúra emberekre van tervezve – folyosók, ajtók, futószalagok, polcok. Nem kell átépíteni az egész üzemet a speciális ipari robotokhoz igazítva, amelyek rögzített pályán mozognak és ketrecbe zárt zónákban dolgoznak. A BMW dél-karolinai gyártóüzemében megtapasztalták: a Figure-robotok simán beálltak a már működő összeszerelősor mellé, s nem köréjük kellett tervezni az egész gyártást.
A vállalat olyan cégekkel versenyez, mint a Tesla, az Agility Robotics és az Apptronik, hogy humanoid robotokat hozzon forgalomba raktári, gyári és logisztikai feladatokhoz. A Figure 03 azóta háztartási feladatokban is bizonyított – 2026 márciusában a cég közzétett egy videót, amelyen két robot kevesebb mint két perc alatt autonóm módon rendbe tesz egy hálószobát: ajtót nyit, ruhát akaszt fel, ágyat vet, szemetet visz ki.
Humanoid robotok foglalkoztatása világszerte
A Counterpoint Research szerint a globális humanoid robot telepítések 2025-ben kb. 16 000 egységet értek el, amelyből Kína magában több mint 80%-ot tett ki. Az IDC kissé eltérő adatai szerint a piac 508%-kal nőtt 2025-ben, az összes szállítás kb. 18 000 egység volt. Az összesített robotikai kockázati tőkebefektetés 2025-ben 8,5 milliárd dollárt ért el, a humanoid-specifikus finanszírozás 4,3 milliárd dollárra rúgott.
Kínai gyártók dominálják a piacot
Unitree Robotics – G1, H1, H2 modellek: 2025-ben az Unitree által ténylegesen kiszállított humanoid robotok száma meghaladta az 5 500 egységet (ez a végfelhasználóknak ténylegesen leszállított mennyiség, nem a rendelési volumen, amely ennél magasabb). A 2025-ös összgyártási teljesítmény meghaladta a 6 500 egységet. Ez a szám felülmúlja az amerikai versenytársak — Tesla, Figure AI és Agility Robotics – mindegyikét, amelyek az Omdia piackutató cég szerint körülbelül 150-150 humanoid robotot szállítottak ki tavaly. 2026-os cél: 10 000-20 000 egység.
Belépőár: az R1 modell 5 900 dollárnál kezdődik; az átlagos humanoid robot ára 85 000 dollárról kb. 25 000 dollárra esett 2023 és 2025 között, miközben a bruttó marzsuk (bevétel és a közvetlen gyártási költség különbsége) kb. 60% volt. Az Unitree 2026 márciusában IPO-t nyújtott be a shanghai tőzsdére, kb. 610 millió dolláros tőkebevonási céllal, kb. 7 milliárd dolláros vállalatértékeléssel.
AgiBot – 5 100 egység szállítva 2025-ben (Counterpoint Research), a cég az Unitree közvetlen riválisa; az iparági ranglista 2. helyén áll. 2026 márciusában legyártotta a 10 000. humanoid robotját.
UBTECH (Walker S2), Leju Robot – szintén a top 5-ben Kínában.
Amerikai gyártók
Agility Robotics – Digit. Ez az egyetlen valódi, kereskedelmileg ténylegesen telepített nyugati humanoid. 2026 februárjában az Agility megállapodást kötött a Toyota Motor Manufacturing Canada (Woodstock) gyárral, ahol már 7+ kereskedelmi egység aktívan működik a RAV4-logisztikában. Korábbi ügyfelek: GXO Logistics (Spanx-raktár, Georgia — ez volt az első kereskedelmi humanoid telepítés a világon), Amazon, Schaeffler, Mercado Libre. Gyártókapacitás: a RoboFab oregoni üzem évi 10 000 egység célkapacitással épül. Üzleti modell: RaaS (RaaS = Robotics as a Service, azaz bérleti/előfizetéses modell, nem egyszeri vásárlás.).
Tesla – Optimus. A Tesla 2026 januárjában megerősítette, hogy több mint 1 000 Optimus egység van aktívan telepítve a globális gyártóüzemeiben, főként a texasi Gigafactoryn belül — ahol az elsődleges feladat a 4680-as akkumulátorcellák válogatása és logisztikai kitek kezelése. Ehhez képest Musk a 2025 „negyedik negyedéves befektetői hívásán” elismerte: „a robotok még nem végeznek hasznos munkát – adatgyűjtésre és tanulásra vannak”, s harmadik fél számára még nem értékesítenek. Az eredeti 5 000–10 000 egységes 2025-ös célt nem érték el, a tényleges szám néhány száz–ezer között lehetett.
Figure AI – Figure 02 / Figure 03. A Figure 02 két egységének 11 hónapos bevetése a BMW Spartanburg-i gyárában mérföldkő: a robotok több mint 30 000 BMW X3 gyártásához járultak hozzá, több mint 90 000 lemezalkatrészt töltöttek be, és kb. 1 250 üzemelési órát halmoztak fel, heti 5 napon 10 órás műszakokban futva. A Figure 02 esetében az alkar-meghibásodást jelölték meg a BMW-nél szerzett tapasztalatok alapján a leggyakoribb hardverproblémának; ezért vezették be a Figure 03-at. A cikkünk bevezetőjében említett élő demó a Figure 03/Helix-02 rendszerrel zajlik, a cég saját raktárában — nem ügyfélnél zajlott. A gyárban 2026 júniusára elérték az óránként 1 robot gyártási ütemet.
Boston Dynamics – Electric Atlas. A 2026-os Atlas egységek teljes gyártási kapacitása le van kötve: a Hyundai Robotics Metaplant Application Centernek és a Google DeepMindnek szállítják, további kereskedelmi ügyfeleket csak 2027-től terveznek. A CES 2026-on elnyerte a „legjobb robot” díjat.
Japán
A Japan Airlines (JAL) a GMO AI & Robotics partnerségével 2026 májusában kezdte meg a humanoidok bevetését a tokiói Haneda repülőtéren, ahová két Unitree-alapú humanoid platformot telepítettek kb. 15 400 dolláros egységáron. A feladatok: csomagok berakodása, konténer-szállítás, repülőgép-kabin takarítása.
Európa
AEON. A BMW 2026 februárjában indította el humanoid robot kísérletét lipcsei gyárában, az AEON robotot (Hexagon Robotics) alkalmazva – a cél a nagy feszültségű EV-akkumulátor összeszerelés és alkatrészgyártás részleges automatizálása, a teljes pilotot nyárra tervezik.
Apptronik. Az Apptronik texasi székhelyű amerikai startup Apollo nevű humanoid robotját a Mercedes-Benz két európai gyárában teszteli: a berlini Marienfelde-i Digital Factory Campuson és a kecskeméti üzemben. A robotok feladata alkatrészek szállítása az összeszerelősorhoz, azok egyidejű minőségellenőrzése, valamint szerelési készletek kiszállítása – egyelőre 2024 márciusa óta futó pilotfázisban. A cég 2026 februárjában 520 millió dolláros finanszírozási kört zárt le.