
A Meta humanoid robotot épített, hogy elvégezze a házimunkát
Három hónap alatt készült el Zuckerberg első humanoid robotja abban az országban, amelytől Washington a leginkább tart.

Három hónap alatt készült el Zuckerberg első humanoid robotja abban az országban, amelytől Washington a leginkább tart.

Verset írt Föld körüli pályán a Google saját AI-chipje, amely eddig csak a földi adatközpontokban dolgozott. Ez lehet az első lépés a napenergiával működő, fejünk felett keringő űrbeli adatközpontok felé.

AI-képességek, 24 szabadsági fokú fémváz, és 165 pózból álló, élő előadókról mozgásrögzítéssel felvett mozdulattár. A bőre is újdonság: 3D-nyomtatott TPU-izomréteg kerül egy hőszabályozott, vízbázisú poliuretán külső bőr alá, ami a szilikon hagyományos „olajosodását” hivatott kiküszöbölni.

A vállalatok sorra jelentik be, hogy a mesterséges intelligencia miatt kevesebb emberre lesz szükségük. Most egy európai kormány számolta ki, hány hivatalnok nélkül tudna működni.

Megszoktuk, hogy a Google kereső a találati lista tetején megjelenő AI-összefoglalóval maga válaszol, és nekünk már nem is kell továbbkattintanunk.

Hat évig senki sem tudta, ki áll a Pokémonból ismert Professor Oak álnéven posztoló, valódi nevét soha fel nem fedő biotech-szerző mögött az X-en.

A Google Genie 4 nevű világmodellje minden képkockát abban a pillanatban talál ki, amikor körülnézünk benne. Nem kell hozzá kamera és díszlet.

AI-cégek munkatársai víz tárolására és tekerős rádiók beszerzésére biztatják az embereket, a brit kormány szintén ezt tanácsolja a lakosságnak.

Felnőttek is önfeledten játszanak vele. Úgy tűnik, ezúttal nem maradunk le, a Microduck hozzánk is eljut.

Egyeseknek emlékeik vannak korábbi életeikről, és néha meglepően részletesen tudnak beszélni elhunyt emberek életéről. Egy friss kutatás ezt vizsgálja.

A technológia attól a cégtől származik, amely tavaly a rémfarkast „támasztotta fel”.

A tőzsdén hullámvasútra ülteti a befektetőket a humanoidrobot-láz.

Elővigyázatosságból lekapcsolták a magyarorszag.hu-t, amely még aznap délután újraindult. Összeszedtük, mi történt, kit érint, és mit kell tenni. Cikkünk frissült.

A technológiai szingularitás azt az időpontot jelenti, amikor a mesterséges intelligencia meghaladja az emberi intelligencia szintjét, és képessé válik saját maga folyamatos, exponenciális fejlesztésére.

A chatbot gyakran szebbnek mutatja a munkáját a valóságnál. Két friss kutatás szerint egyetlen angol mondat a prompt végén sokat javít ezen.

Egy űrháború kitörése megbénítaná a világgazdaságot, mert megzavarná a világméretű pénzügyi tranzakcióktól a tengeri navigációig mindenre használt műholdakat.

Nem túl romantikus: a világ egyik legnagyobb, Magyarországon is elérhető társkeresőjének zuhan a bevétele, ezért változtat a recepten.

Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Tencent tegnap, pénteken elismerte, hogy a felhőjén futó AI-ügynökök adatokat próbáltak kinyerni az Alibaba térképszolgáltatásából.

Az AI-óriások mostanra rákényszerültek, hogy hitelből építsenek. Melyik évet mutatja most a naptár?

Ráadásul úgy tűnik, a technológiáját az vinné el, aki korábban jogi lépésekkel fenyegette, majd a vezérigazgatóját is elcsábította: Mickey egér.